Varázslatos hangszerek – Népi gyerekelőadás a Tokos zenekarral és Laczkó Vass Róberttel

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

Varázslatos hangszerek – Népi gyerekelőadás a Tokos zenekarral és Laczkó Vass Róberttel

A Varázslatos hangszerek című előadás egy fordulatokkal teli mesébe vezeti a gyerekeket, ahol a hangszerek életre kelnek, és a dallamok történeteket mesélnek.
Az interaktív műsor játékos formában mutatja be a zene, az ének, a ritmus és a tánc alakulását és fejlődését.
A gyerekek közelebb kerülhetnek a magyar népdalok és néptánc világához, miközben megismerkednek több mint 20 különleges népi hangszerrel, amelyeket a zenekar be is mutat és megszólaltat.
A program célja, hogy élményszerűen, mesés keretben bővítse a gyerekek zenei ismereteit, fejlessze ritmusérzéküket és zenei nyitottságukat.

✍🏼 László Noémi meséje nyomán előadja 🎤 Laczkó Vass Róbert színművész és a 🎻 Tokos zenekar.

⚠️ Az előadás ingyenes, előzetes regisztráció szükséges a 📱 0741 677 615-os telefonszámon SMS-ben, beleírva a következőket:
– a foglaló pedagógus/szülő neve
– iskola és osztály megnevezése
– létszám

A további hasonló előadások megvalósulását a helyszínen kihelyezett adománydobozokban elhelyezett felajánlásokkal lehet támogatni.

Ajánlott korhatár: 6-12 év

📍 Helyszín, időpont: 2025 november 12., 14 óra, Florin Piersic Mozi

november 12 2025

Részletek

Dátum: november 12.
Időpont: 14:00 - 16:00
Ár: Free
Honlap: Látogasson el a honlapra.

Helyszín

Florin Piersic Mozi

Szervező

Tokos zenekar