Kincses Kolozsvár Egyesület

Rólunk

A Kincses Kolozsvár Egyesület a Kolozsváron működő civil, egyházi, oktatási és politikai intézmények közötti legszélesebb körű összefogás szorgalmazója. Bejegyzését 2010 tavaszán kezdeményezték az alapítók, elsődleges célként tűzve ki egy sokak számára lehetetlennek tűnő álom megvalósítását: egy olyan köztereken zajló, évről évre visszatérő egyhetes rendezvénysorozat közös megszervezését, mely méltán tükrözi a kolozsvári magyarság szellemiségét. Így született meg a Kolozsvári Magyar Napok ötlete.

Tevékenységünk

Köztudott, hogy Erdély fővárosát – az itt élő ötven-hatvanezres őshonos magyar közösséggel egyetemben – több mint fél évszázadra kalodába zárta a történelem. A „fel nem adhatónak” mondott Kolozsváron a negyven éven át tartó kommunista diktatúrát egy közel másfél évtizedes ráadás követte, mely időszakban a nacionalista városvezetés nyomása alatt a magyar közösség egyre inkább szétzilálódott.

„Az idők távlatából visszatekintve talán nem tűnik túlzásnak, hogy a kolozsvári magyarság a Kincses Kolozsvár Egyesület által szervezett rendezvénysorozat keretében fedezte fel újra önmagát, és a magyar emberek hat évtized után – társadalmi, vallási, politikai hovatartozástól függetlenül – a Kolozsvári Magyar Napok alatt részesülhetnek ismét abban az egyedülálló élményben, amelyre már csak az idősek emlékezhettek: megélni a teljes közösség összetartozásának örömét. A közös élmény egy egész éven át tartást és önbizalmat ad az embereknek” – fogalmaz Gergely Balázs elnök a Kincses Kolozsvár Egyesület küldetéséről.

Az egyesület által megteremtett összefogás immár túlmutat a Kolozsvári Magyar Napokon, hiszen más eseményekre és alkalmakra is kiterjed: évközben aktív szerepet vállal a kolozsvári magyar közösség életében, különösen a hagyományápolás és helyi magyar múlt feledésbe merülő történeteinek, szereplőinek, értékeinek továbbéltetése tekintetében. Különböző kiadványok publikációjával foglalkozik (legkiemelkedőbb fontosságú az évente kiadott Kincses Kolozsvár Kalendárium, a Gaal György: Kolozsvár a századok sodrában. Várostörténeti kronológia című kötet, illetve a 2017-ben, a Szent László- és Arany János- kettős emlékév alkalmával megjelentetett Szent László legenda című DVD), koncerteket és kulturális eseményeket rendez, és első alkalomtól kezdődően társszervezője a gyalui Várkert Fesztiválnak. 2013-ban első alkalommal, kísérleti jelleggel bonyolította le a Kalotaszegi Magyar Napokat, 2015-ben a Kolozsvári Magyar Napok téli kiadását, 2016-ban pedig huszonkét szervezet rendezvényeit koordinálva csatlakozott az 1956-os ünnepségsorozattal a magyar kormány által meghirdetett Magyar Szabadság Évéhez.

A Kincses Kolozsvár Egyesület az évek folyamán számos jótékonysági akciót kezdeményezett többek között a kárpátaljai magyar oktatás, a magyarlapádi szórványkollégium vagy a sajátos nevelési igényű személyek ügyét felkaroló Én is szeretnék játszani! elnevezésű közösségi projekt javára. Az egyesület 2012-ben Média Kiválósági Díjban részesült, 2014-ben elnyerte az Opera Bálon kiosztott Kolozsvár Embléma kitüntetést, míg 2016-ban a Magyar Termék Nagydíj pályázatán megkapta a Kárpát-medencéért Nívódíját is. 2019-ben, a Kolozsvári Magyar Napok jubileumi kiadásán, augusztus 20-i nemzeti ünnepünkön Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díjat adta át a Kincses Kolozsvár Egyesületnek, majd kijelentette: a Kolozsvári Magyar Napok a határon túli magyarság egyik legnagyszerűbb és legszínvonalasabb rendezvénye, mely jó példával szolgált más kezdeményezések számára is – utalva arra, hogy az elmúlt évek során Erdély számos más városában is megszervezik – a Kolozsvári Magyar Napok példájára – a helyi magyar napokat.

A Kincses Kolozsvár Egyesület alapító tagjai:
Gergely Balázs, az egyesület elnöke, régész, történész
Fekete Emőke jogász
† Kötő József erdélyi dramaturg, színháztörténész
Szép Gyula zenetanár, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója
Csigi Levente közgazdász
Vadas László rendező
Székely István politológus, a Jakabffy Elemér Alapítvány elnöke