🤔Gondolkodtál már azon, hogy milyen döntések vezetnek oda, hogy pénzügyeink rendben legyenek? Ha nem, akkor sincs baj, mert sajnos egyre kevesebb idő és energia jut erre a hétköznapokban.
📈André Kostolany, magyar származású tőzsdeguru is megmondta: „Jobb a pénzről egy órát beszélgetni, mint egy hónapot dolgozni érte.”
🎤Két órát fogunk beszélgetni ezzel a témával kapcsolatban, és azzal, hogy mit is teszünk mi azért, hogy az emberek anyagi biztonságban érhessék el a céljaikat.
📚Ha hallottál már rólunk, akkor azért, ha nem hallottál, akkor pedig azért várunk szeretettel következő előadásunkon, ahol meg tudsz minket és a tevékenységünket ismerni, illetve a pénzügyi tudatosság témakörében tudsz tájékozódni.
Az előadás ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztráció: https://forms.gle/Cy5KTGs4nNVN2mGg7
Rólunk: A RYZE közösség létrehozásával az Y és Z generáció számára szeretnénk elérhetővé tenni az évek alatt megszerzett pénzügyi és vállalkozói tudásunkat. Célunk a proaktív embereknek egy megfelelő környezet kialakítása. Hisszük, hogy a közösség tagjainak ez a tudás egy gyorsítósáv az átlag feletti élethez vezető úton. Olyan embereket várunk, akik tettre készek és nem a munkáltatótól várják a sikeres életet. A tudás hatalom. A RYZE-nál ez a küldetésünk.


