❗️ A belépés ingyenes, de előzetes helyfoglaláshoz kötött!
– – – – – – – – – – – – – – –
📍 Radu Stanca Stúdió 👉 a BBTE Bölcsészettudományi Karának udvarán
– – – – – – – – – – – – – – –
Az előadás időtartama: 80 perc
– – – – – – – – – – – – – – –
Egy reggel Gregor Samsa, a szorgalmas utazó ügynök arra ébred, hogy egy óriási, visszataszító rovarrá változott. De ki változott meg valójában? Gregor teste torzul el, vagy a családja mutatja meg igazi arcát? A szobájába zárva Gregor fokozatosan elveszíti emberi kapcsolatait, miközben a szülei és húga, Grete egyre inkább úgy tekintenek rá, mint egy tehertételre. Az egykor szerető család számára Gregor már nem fiú, nem testvér – csupán egy undorító idegen. A színpadon Gregor belső világának rémálomszerű torzulása jelenik meg, miközben a család hétköznapi brutalitása egyre nyilvánvalóbbá válik. De ki az igazi féreg valójában? Azok, akik megtagadják, amikor már nem tud hasznos tagja lenni a társadalomnak? Vagy az, aki belesüllyed tehetetlensége és teherré válik mások számára? Mikor Gregor szobája végre kiürül, a család fellélegzik, mintha soha nem is létezett volna. A kérdés pedig ott marad a nézőben: kik vagyunk mi ebben a történetben? Gregorok, akik az átváltozás áldozatai, vagy azok, akik megtagadjuk azt, akit már nem tudunk használni?
Rendező: Nagy Norbert.
Díszlet- és jelmeztervező: Égei Emília.
Light designer: Portik Zoltán.
Sound designer: Dobai Csaba.
Képek: Elekes Bea.
Szereposztás: Róbert Szilárd (Gregor), Szőcs Noémi (Anya), Imreh Tamás (Apa), Pálfalvi Eneh (Grete), Szlivka Mercédesz (Cégvezető), Nagy J. Noémi (Orvos), Kovács Emma (Ingrid), Pánczél Kriszta (Gabriella, buzogányfejű), Kúti Margit (Néző).
Évfolyamvezetők: dr. Szilágyi-Palkó Csaba egyetemi adjunktus, dr. Pál Emőke egyetemi adjunktus.
🔴 Jegyek: https://mszi.eventcube.io/…/92083/en-a-fereg-eu-viermele/


