📘 Szeretettel várunk minden érdeklődőt Gyenge Enikő Zsurka Péter Budapest–Kolozsvár. A hegedűtanítás nagymestere című könyvének bemutatójára december 2-án 18 órától a Bánffy Miklós Operastúdióba.
🎤 A bemutatón a szerzővel Márkos Albert hegedűművész, volt Zsurka-növendék beszélget.
🎻 Közreműködik Csendes László hegedűművész, volt Zsurka-növendék, a bukaresti Ciprian Porumbescu Zeneakadémia tanára, zongorán kíséri Dolores Chelariu.
A könyv az Exit Kiadó gondozásában jelent meg. Az esemény az IDEA Könyvtér és a Kolozsvári Magyar Opera társszervezésében valósul meg.
📌 Helyszín: Bánffy Miklós Operastúdió, Kolozsvár, Rózsa (Samuil Micu) utca, 12. szám
🗓️ Időpont: 2025. december 2., kedd, 18 óra
📖 A könyvről:
Zsurka Péter (1916 Budapest–1982 Kolozsvár) hegedűművész, legendás hegedűpedagógus, a kolozsvári hegedűiskolaként emlegetett szakmai műhely megteremtője. Életútja szinte egyenlő mértékben kapcsolódik két városhoz, Budapesthez és Kolozsvárhoz. Csodagyerekként kezdett tanulni a Zeneakadémián, az 1930-as években rendszeresen hangversenyezett Budapesten, önálló estje volt a Zeneakadémia nagytermében, számos élő fellépését sugározták a Magyar Rádió stúdiói, mindig remek sajtóvisszhanggal. 1941-ben Vaszy Viktor hívta Kolozsvárra, az újraszerveződött Nemzeti Színház zenekarába. Személyes okai lehettek, hogy számos művésztársától eltérően Zsurka 1945 után nem tért vissza Budapestre, maradt, zenekarokban játszott, szólistaként hangversenyezett. 1941 és 1958 között ő volt „a” hegedűs, neve megkerülhetetlen volt a hangversenyrendezők számára. Aztán 43 évesen szélütés érte, bal karja lebénult, így kényszerűen elkezdődhetett életművének második, ma már látjuk, igen jelentékeny szelete, hegedűpedagógusi munkássága. Tanítványainak sikerei önmagukért beszélnek. Nemcsak Csaba Péterre és Ágoston Andrásra gondolunk, Zsurka-növendékek világszerte örvendenek nagy megbecsülésnek, világszerte, hiszen sajnálatosan éppen ezeket a generációkat kényszerítette a történelem szülőföldjük elhagyására.
Bár úgy gondoljuk, hogy egy hiteles művészi életmű soha nem évül el, a kortársak, emlékezők lassan elfogynak, az emlékek elhalványodnak, a dokumentumokat eltűntetik a történelem hektikus fordulatai és az enyészet. Hisszük, hogy kutatásunk, monográfiánk a 24. órában született.
