2025-ben a kedvezőtlen hóviszonyok ellenére is rekordszámú 29 csapatot alkotó 97 versenyző mérettette meg ügyességét a Hangay Oktáv Családi Síversenyen. Legnagyobb örömünkre tavaly négy háromgenerációs család is rajthoz állt, így a gyerekek és szüleik mellett a nagyszülők is megmutathatták ügyességüket a pályán. Ők a bizonyítékai annak, hogy ez a különleges esemény nemcsak a versenyzésről és a teljesítményről szól, hanem a felejthetetlen közösségi élményről is, amely összehozza a családtagokat.
Ha 2026-ban ti sem szeretnétek kimaradni a nagy kalandból, elő a sífelszereléssel és kezdjetek neki a gyakorlásnak!
Figyelembe véve, hogy márciusban tavasztündér általában már szorgalmasan gondoskodik a napsütésről és a plusz fokokról, idén is egy órával korábban, 10-kor fogjuk kezdeni a versenyt, ezért kérünk, reggel induljatok el időben.
Ahogyan eddig megszokhattátok, a családi síverseny VII. kiírásán ismét 2, 3, 4 és 5 vagy ennél több tagú csapatok indulhatnak, amelyeknek tagjai ugyanazon családhoz és ezen belül legalább két generációhoz tartoznak (pl. szülő-gyerek, nagyszülő-unoka stb.).
❗ Az egy családból származó, de csak egy generációhoz tartozó személyekből alkotott csapatok (pl. csak férj-feleség vagy csak testvérek) jelentkezését sajnos nem tudjuk fogadni.
Helyszín: Kisbányahavas üdülőtelep, Buszkát sípálya
Dátum: 2026. március 15., vasárnap, 10 óra
Regisztrálni előzetesen *szükséges online az alábbi linken:
👉 https://csaladisi.ekekolozsvar.ro/nevezes
📅 Jelentkezési határidő: 2026. március 9., hétfő, déli 12 óra
*Mivel a nyereményeket, az okleveleket és az ajándékokat elő kell készítenünk még a verseny előtt, fontos tudnunk, hogy hány indulóra számíthatunk a nagy napon, éppen ezért helyszíni regisztrációra nem lesz lehetőség.
További részletekért látogassatok el a síverseny weboldalára: https://csaladisi.ekekolozsvar.ro/


