Reni és Boka legfontosabb zenei élménye a csend.
Olyan hétköznapokat teremtenek, ahol mélyen töltekezhetnek ebből.
A lassú változás szépsége alakul dalokká általuk.
Vizek, fák, lélekporcikák zenéjét hozzák el erdélyi turnéjuk első állomására, Kolozsvárra.
Iszlai Reni klasszikus klarinétosként indult, Zeneakadémiát végzett Kolozsváron és Budapesten. Jelenleg a szabad, improvizatív zene foglalkoztatja, szövegeket ír és önismereti, tapasztalati módon tanít, zenei dúlaként is.
Szász Márk Boka a világ zenéiből merített. Utazott és hallgatta azt, majd játszani és táncolni kezdte azt.
Ma saját zenéjében, oktatásmódjában, közösségi zenei műhelyeiben és produceri munkáiban integrálja tapasztalatait.
Kettőjük zenei találkozása pont olyan metszet, amit nehéz fiókokba sorolni. Gitárral, klarinéttal, többszólamú énekkel, festményszerű szövegekkel teremtenek sajátos hangzást.
Játék, kísérlet, mélységek könnyed rezonanciája, egyszerre nagyítunk bele a világ mákszemnyi részleteibe, miközben felülemelkedünk a hétköznapi sodráson.
Első nagylemezük, Forrás címmel, idén jelent meg.
Ennek dalaival találkozhatunk egy rácsodálkozó, töltekező estén.
Hozzájárulás:
Köszönjük, ha lehetőségeikhez mérten támogatják a befektetett munkát, az utazás költségeit és segítik az alkotás folytonosságát, hogy minél több embert emeljen ez az élmény.
Még több Reni & Boka:
www.reniboka.hu
Zenei hangolódás az új albummal:
https://reniboka.bandcamp.com/album/forr-s
📸 Az eseményen fotó és filmfelvétel készülhet. Az eseményen való részvétellel beleegyezik, hogy az itt készült felvételeken szerepelhet, és a szervező ezeket kizárólag programjainak népszerűsítése céljából használhatja.


