2023. november 25-én, szombaton 11 órakor a Kolozsvár Társaság vetített képes könyvbemutatót tart, amelynek vendége Csáky Zoltán közismert újságíró, televíziós szerkesztő, forgatókönyvíró, a Magyar Televízió és a Duna Televízió nívódíjasa, Pethő Sándor és Julianus-díjas, a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) 2021-ben életműdíjasa, aki Kérdezni (még) szabad? című, interjúkat, riportokat, esszéket tartalmazó kötetét mutatja be, amely a baróti Tortoma kiadó gondozásában jelent meg. A könyvbemutatót követően vetítenénk az Ódzsa-színház portréfilmet, amely az elmúlt évszázad egyik legjelentősebb színházi alkotójáról, Szabó Józsefről, a nagyváradi Szigligeti Színház örökös tagjáról szól.
A 40 perces portréfilm az ő életútját követi nyomon szülőhelyétől, Székelyhídtól, Magyarországon át az írországi Sligóig. Jeleneteket láthatunk a nagyváradi, kolozsvári, veszprémi rendezéseiből.
A jeles rendezőről mint mesteréről vall: Miske László, Varga Vilmos, Hajdú Géza, és az író Szilágyi István. A filmet Csáky Zoltán szerkesztette és rendezte, operatőr Marossy Géza. Csáky Zoltán beszélgetőtársa Szabó Zsolt, a KT elnöke, házigazdája Veress Enikő, a KT ügyvezetője.
A rendezvény helyszíne a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának B 301-es terme (Str. Calea Turzii/Tordai u. 4. szám).