Retrospektív vetítéssorozat: Makk Károly és Tóth János

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

Retrospektív vetítéssorozat: Makk Károly és Tóth János

A rendező 𝐌𝐚𝐤𝐤 𝐊𝐚́𝐫𝐨𝐥𝐲 (1925–2017) és az operatőr 𝐓𝐨́𝐭𝐡 𝐉𝐚́𝐧𝐨𝐬 (1930–2017), a magyar filmművészet két kiemelkedő alakja, 𝐫𝐞𝐭𝐫𝐨𝐬𝐩𝐞𝐤𝐭𝐢́𝐯 vetítéssorozat keretében kerülnek megünneplésre, amelyet a kolozsvári Cinema ARTA szervez a Liszt Intézet – Magyar Kulturális Központ Bukarest és a temesvári Ceau, Cinema! fesztivál együttműködésével, 𝐧𝐨𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟏𝟏-𝐞́𝐧, 𝟏𝟖-𝐚́𝐧 𝐞́𝐬 𝟐𝟓-𝐞́𝐧.

𝐌𝐚𝐤𝐤 𝐊𝐚́𝐫𝐨𝐥𝐲 (1925–2017) a Nemzet Művésze címmel kitűntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, érdemes és kiváló művész. Pályája során több mint hetven nagyjátékfilmet, tévéfilmet és kisjátékfilmet rendezett. Szerelem című filmjét 2001-ben a The Guardian brit napilap filmkritikusa, Derek Malcolm által összeállított „Minden idők legjobb 100 filmje” közé is bekerült. Alkotásait számos díjjal tüntették ki. Életműdíjat 1986-ban a portugáliai Figueira da Foz Nemzetközi Filmfesztiválon, 1994-ben a Magyar Filmszemle alkalmából, 2001-ben Karlovy Vary-ban és 2016-ban a miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztiválon kapott.

𝐓𝐨́𝐭𝐡 𝐉𝐚́𝐧𝐨𝐬 (1930–2019) a Nemzet Művésze címmel kitűntetett Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőr, kinematográfus, filmrendező, dramaturg. 1944–1949 között villanyszerelő tanulmányai mellett esténként a helyi mozigépházban dolgozott, így a kor filmjeit számtalanszor látta. Ekkor ismerte meg és szerette meg a két világháború közötti évek magyar és külföldi filmjeit, és ekkor készítette első amatőr filmjeit is. 1954-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskolán diplomázott, majd a MAFILM operatőre lett. Különösen érdekelte a képi megjelenítés, az ősmozi, a némafilmek világa. A Balázs Béla Stúdió egyik alapító tagja. Operatőrként olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Huszárik Zoltán, Makk Károly, Novák Márk.

 

𝐏𝐑𝐎𝐆𝐑𝐀𝐌:

𝐒𝐙𝐄𝐑𝐄𝐋𝐄𝐌 (1971) – 𝐧𝐨𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟏𝟏., 𝟐𝟎:𝟎𝟎
A Szerelem szerepelt a Cannes-i versenyprogramban, ahol elnyerte a zsűri nagydíját és az ökumenikus zsűri elismerését, 2016-ban pedig, a film elkészültének 45. évfordulóján a Magyar Filmarchívum által felújított változatot a rendező jelenlétében újra bemutatták Cannes-ban.
A fiatal feleség (Törőcsik Mari) várja haza a férjét (Darvas Iván), ám a férfi politikai elítélt, a nő élete emiatt egyre nehezebb. Lelkiismeretesen gondozza az anyósát (Darvas Lili) és próbálja fenntartani a normalitás látszatát. Elhiteti az idős, ágyhoz kötött asszonnyal, hogy a fia Amerikában forgat, és hamarosan hazaérkezik. A két nő között sajátos kötelék szövődik, egymásban táplálják a reményt, a férfi pedig váratlanul amnesztiával szabadul, és elindul haza.
Vetítés, Schneider Tibor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára bemutatásában.
𝐄𝐥𝐨̋𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬: https://www.youtube.com/watch?v=Lf_e3XPgNyw

𝐌𝐀𝐂𝐒𝐊𝐀𝐉𝐀́𝐓𝐄́𝐊 (1974) – 𝐧𝐨𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟏𝟖., 𝟐𝟎:𝟎𝟎
Erzsi és Giza két nővér, teljesen különböző világban élnek a vasfüggöny két oldalán, egyikük kerekesszékben ül és kiszolgálják, a másik állandó mozgásban van. Giza beletörődött az idő múlásába és visszafogottan tűri a jelent, miközben Erzsi naponta programokat szervez, és szembeszáll az előítéletekkel, amelyek megszabják, hogy egy ősz özvegyasszonynak miképpen kell öltözködnie, viselkednie, hogyan élheti az életét. Miközben a nővérek egymás teljes ellentétei, ki is egészítik a másikat, és Giza tükröt jelent Erzsi számára, aki spirálban zuhan egyre lejjebb. Mindketten győzködik egymást saját (ellentétben álló) igazukról, de titokban csodálják a másikat.
Vetítés, Zágoni Bálint, a Filmtett Egyesület elnökének bemutatásában.
𝐄𝐥𝐨̋𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬: https://www.youtube.com/watch?v=eIUToiWxc0A

𝐄𝐆𝐘 𝐄𝐑𝐊𝐎̈𝐋𝐂𝐒𝐎̈𝐒 𝐄́𝐉𝐒𝐙𝐀𝐊𝐀 (1977) – 𝐧𝐨𝐯𝐞𝐦𝐛𝐞𝐫 𝟐𝟓., 𝟐𝟎:𝟎𝟎
Makk Károly különleges, impresszionista művében a bordélyház lakói egy éjszakára eljátsszák, hogy tisztességben és boldogságban élnek. A film ihletője egy Hunyady Sándor novella, A vöröslámpás ház. Az idő a századforduló környéke, a hely egy békés kisváros, peremén takaros bordélyházzal. A lányok rajonganak az egyik kuncsaftért, a bohém egyetemista Kelepei Jenőért, ezért a Mutter felajánlja a „doktor úr”-nak, hogy költözzön hozzájuk. Az idilli hétköznapokat Kelepei vidéken élő idős édesanyjának váratlan látogatása zavarja meg. Egy napra a megbélyegzett lányok ártatlanná válhatnak és szembesülhetnek egy másik élet reményével. A társadalom megvetésétől való zsigeri félelem, a „jó hír” megőrzése már önmagában egy groteszk alaphelyzet, mégis együtt tudunk aggódni a lányokkal az anyát alakító Makay Margit látogatásakor. A finom komikummal átitatott szatírában látomásokká válnak a keserédes pillanatok. Időutazás a századelő világába, ami jelenünkből nézve oly távoli, mégis álomszerű fűszeres illatokkal hívogat és taszít.
𝐄𝐥𝐨̋𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬: https://www.youtube.com/watch?v=kO3CjcT8BVA

november 11 2025

Részletek

Kezdés: november 11. 20:00
Vége: november 25. 22:00
Ár: 23lei - 28lei
Honlap: Látogasson el a honlapra.

Helyszín

Művész Mozi

Szervező

Művész Mozi