A Broadway-en 1964-ben bemutatott, nagysikerű Hegedűs a háztetőn története egy kis ukrán faluban, Anatevkában játszódik az 1900-as évek elején. Anatevka közössége hagyománytisztelő, összetartó kis közösség, ahol mindenkinek megvan a megszokott és elfogadott szerepe a rabbitól a házasságközvetítőn át Tevjéig, a tejesemberig, aki feleségével Goldével és öt lányával él és próbál túlélni.
A mindennapi megélhetésért folytatott harc és az eladósorban levő lányok jövője nem kis fejtörést okoznak Tevjének, ő azonban rendíthetetlen hittel ragaszkodik vallásához és a hagyományokhoz, a változások kora azonban gyökeret ver az ő házában is, és akár akarja, akár nem, ez felforgatja családja megszokott életét. Tevje változni és változtatni kényszerül, ám a problémák nem csitulnak, a békés kis falu életét ellenségeskedés és zavargások háborítják. A zsidó közösséget a megsemmisülés fenyegeti, kiűzetnek a faluból, ám az újrakezdés reménye tovább élteti a hitet.
Nagysikerű, humoros musical egy zsidó család külső kényszerek és belső vágyak által irányított életéről egy viharos történelmi időben, de leginkább a változó világokról és a mindenkori értékrendről, arról, hogy mit jelent emberség, család, hit, közösség és összetartás.

Fordította: G. Dénes György Kossuth-díjas, Reményi Gyenes István