A Light of night keresztény fiatalok evangélizációs kezdeményezése, amely által szeretnénk elvinni Krisztus világosságát minden emberhez.
Ezen az éjszakán kis szolgálókként hívjuk be a járókelőket, hogy személyesen és egészen közvetlenül találkozhassanak Jézus Krisztussal az Oltáriszentségben, mert szívünkön van annak missziója, hogy lelkeket vigyünk Hozzá, és hogy megoszthassuk azt a szeretetet és örömet, amivel minket is megérint, közösségben tart és éltet.
Az eseményt katolikus közösségek fiatal felnőttjei, egyetemistái készítik elő.
Szentségimádás alatt lesz gyónási lehetőség, valamint kijelölt helyeken imapárok is szívesen fogadják a betérőket, közbenjárva, segítve őket.


