A Holnap Kiadó Az építészet mesterei sorozatának legújabb kiadványa Kolozsvár egykori városi főmérnökéről, Pákei Lajosról szóló könyvet Kovács András művészettörténész, a MTA tagja mutatja be.
![📖](https://static.xx.fbcdn.net/images/emoji.php/v9/t9e/1/16/1f4d6.png)
Pákei Lajos százhetvenegy éve született Kolozsváron. Budapesten, Münchenben és Bécsben véglegesítette felkészülését az építészi pályára, melynek első állomása szülővárosa főmérnöki állása volt. Építésztervezői hivatása mellett az iparoktatás és iparmúzeum-szervezés terén is elkötelezte magát, mint tanár és előadó, majd mint a kolozsvári Iparmúzeum igazgatója. Az ő tervei szerint készült Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szobrának talapzata, s a szülőházon elhelyezett emléktábla is. Tervei nyomán számos intézményi és magáncélú épületet emeltek Kolozsváron, főúri lakokat, villákat Erdély-szerte. Pákeit megannyi templomtervezése révén az unitárius liturgia által igényelt centrális térszervezés erdélyi úttörőjeként tartjuk számon, s Erdély nagyjait idézik az általa tervezett emlékhelyek, köztük több, a Házsongárdi temetőben található síremlék. A békeidőbeli kolozsvári városkép kialakítása mellett, a kincses város múltjának a megismertetésében is sokat köszönhetünk neki; kolozsvári műemlékfelmérései, az általa megőrzött épületelemek a magyar reneszánsz építészettörténet mai napig fontos dokumentumai.
Részletek: https://ideakonyvter.ro/…/3583-pakei-lajos…