Korábbi Események

Hegedűs a háztetőn

Kolozsvári Állami Magyar Színház Str. E. Isac nr. 26-28, Kolozsvár

A Broadway-en 1964-ben bemutatott, nagysikerű Hegedűs a háztetőn története egy kis ukrán faluban, Anatevkában játszódik az 1900-as évek elején. Anatevka közössége hagyománytisztelő, összetartó kis közösség, ahol mindenkinek megvan a megszokott és elfogadott szerepe a rabbitól a házasságközvetítőn át Tevjéig, a tejesemberig, aki feleségével Goldével és öt lányával él és próbál túlélni. A mindennapi megélhetésért folytatott […]

Bohemian Betyras – Atelier Café

Atelier Café Memorandumului 9, Cluj-Napoca, Romania

Március 20-23 között mini turnén a Bohemian Betyars,  20-án pedig újra Kolozsváron játszanak, az Atelier Caféban!

VAN EGY HÁZ – egyetemi lelkészségek böjti sorozata

Kolozsvári unitárius templom 400104 Cluj-Napoca, str. Brassai Sámuel nr. 6

A kolozsvári egyetemi lelkészségek böjti sorozatára várnak minden érdeklődőt. Nem titkolt célunk, a lelki elmélyülés, böjti hangolódás mellett, hogy ezzel a sorozattal betekintést nyerhessünk egymás egyházi életébe, megismerjük egymás hagyományait, lelkiségét. Minden alkalmat szeretetvendégséggel zárunk. Február 28-án az evangélikus templomban, március 5-én a piarista templomban, március 14-én a Farkas utcai református templomban, valamint március 19-én […]

Free