Korábbi Események

10 éves a Jelelőkórus

János Zsigmmond Unitárius Kollégium Bulevardul 21 Decembrie 1989, Kolozsvár

"10 évvel ezelőtt Kolozsvár főterén a Mátyás szobor előtt megjelent egy gyerekcsoport. Jelbeszéddel közvetítették, hogy ÉRTÜNK EGYMÁS NYELVÉN. Ez volt a Kozmutza- Flóra Hallássérültek Speciális Iskola jelelőkórusának első fellépése. Azóta sok helyen felléptek, Sepsiszentgyörgytől Bajáig. Üzenetet vittünk, hogy bár mindannyian mások vagyunk, mégis ugyanolyanok, mint a többiek.”

Free

REFLEXIÓ – Deák Angéla fotókiállítása

Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség Brassai Sámuel 6., Kolozsvár

„Utazó emberként fotógéppel járva pillanatok megörökítésére érzek reflexet. Egy pillanatban megfogni ami örök, mert elmélkedésre, eszmélkedésre, felfedezésre és rácsodálkozásra indít. Az adott helyzet olyan sűrített létleletként engedi magát megpillantani és megörökíteni, ami az időben akkor és ott állt össze, de a következő mozzanatban már nem létezik. Ezért a fotóim az élet ritmusából egy-egy állóképet emelnek […]

Free

A Petőfi-emlékszoba

Györkös Mányi Albert Emlékház Republicii / Majális u. 5., 1A ajtó, Kolozsvár

Petőfi kétszáz éve született.  Ha azt gondoljuk, hogy nem lehet már róla olyasmit mondani, ami a közönség érdeklődésére számot tartana, akkor ezt elég könnyen cáfolhatjuk. Elég csak felidézni, hogy milyen heves reakciókat váltott ki a Sepsiszentgyörgyre tervezett Petőfi-szobor. Készült Petőfit bemutató új kiállítás, irodalmi és kulturális folyóiratok tematikus számokat jelentetnek meg róla, azt tapasztalhatjuk, hogy […]

Free