A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitja meg újra kapuit a Szent Mihály-templom

A 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében nyitja meg újra kapuit a Szent Mihály-templom

Egyházi, kulturális és várostörténeti értelemben is kivételes eseménysorozat szerepel a 13. Kolozsvári Magyar Napok programkínálatában, melynek nyitómozzanataként augusztus 13-án (szombaton) 11 órától kerül sor a felújított Szent Mihály-templom ünnepélyes újranyitására és megáldására, valamint az oltár felszentelésére. Az ezt megelőző napon ugyanakkor zenei rendezvényekre várják az érdeklődőket, augusztus 14-től pedig a hívők számára újra látogathatóvá válik a Kolozsvár egyik jelképének számító templom. A Deák Ferenc utcában a felújítási munkálatokat és a templom azt megelőző állapotát bemutató panókiállítást is szerveznek. Mindezekről, valamint a munkálatok részleteiről csütörtök délelőtt tájékoztatta a sajtó képviselőit László Attila kerületi főesperes-plébános, Bónis Endre főgondnok, Gergely Balázs, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke, a Kolozsvári Magyar Napok főszervezője, Puskás Attila, a felújítást végző KÉSZ Csoport vezetője, Illyés Szabolcs, a RegioConsult pályázatíró csapat vezetője, Márton Judit, a munkálatok műszaki ellenőre és Potyó István, a Szent Mihály-templom karnagya.

Régóta várt zárópillanatához érkezik a Szent Mihály-templom felújítása, így augusztus 13-án 11 órától ünnepi főpapi szentmise keretében áldják meg a Kolozsvár jelképének számító főtéri templomot – jelentette be László Attila. A főesperes hozzátette: a szentmisét Kovács Gergely érsek celebrálja, a Márton Áron püspök által nyolcvan évvel ezelőtt készíttetett, majd a kommunista diktatúra idején szétvert, most újraépített oltárasztalt pedig Miguel Maury Buendía pápai nuncius szenteli fel. Ennek kapcsán elhangzott: az oltár vörösmárvány lapja a helyreállítás során kő talapzatot kapott, az oltárban elhelyezendő, meglévő ereklyék mellé remélik, hogy boldoggá avatása után Márton Áron ereklyéit is elhelyezhetik. László Attila elmondta: a templom újranyitása alkalmából háromnapos ünnepre készülnek, így már augusztus 12-én zenei rendezvénnyel, vesperással várják az érdeklődőket, a 13-iki szentmisén erre az alkalomra komponált mise csendül fel a Szent Cecília kórus és zenekar előadásában, valamint rézfúvósok a toronyból kürtölik szét, hogy kész a templom. A közösség augusztus 14-től veheti birtokba a templomot.

„A Szent Mihály-templom újranyitása mérföldkőnek számító és a kolozsvári római katolikus gyülekezeten túlmutató jelentőségű rendezvény, így rendkívüli öröm és megtiszteltetés számunkra, hogy minderre a 13. Kolozsvári Magyar Napok keretében lesz lehetőség. A Kincses Kolozsvár Egyesület immár tizenhárom éve folytatja tevékenységét szoros együttműködésben a történelmi egyházakkal, ennek megfelelően pedig már kultúraszervező missziónk kezdetétől jelentős segítséget kaptunk a római katolikus egyháztól is. Nélkülük a Magyar Napok első kiadása elképzelhetetlen és megvalósíthatatlan lett volna” – jelentette ki Gergely Balázs. A Magyar Napok főszervezője rámutatott: a Szent Mihály-templom elsősorban Isten háza, majd pedig egyetemes értékű épített örökség, valamint a kolozsvári és erdélyi magyarság fontos közösségi tere. „A Kolozsvári Magyar Napok szervezőiként mindig is hármas cél lebegett a szemünk előtt: összekovácsolni a közösséget, bemutatni kulturális értékeinket és megőrizni, valamint fejleszteni a közösségi életet. A nehéz időkben ez utóbbit csak a gyülekezetekben kaptuk meg, és tulajdonképpen ennek a továbblépése az, ami végül a Kolozsvári Magyar Napokban csúcsosodott ki” – mondta Gergely Balázs, majd hozzátette: nem a templomszentelés lesz a Magyar Napok ékköve, hanem annak kiegészítéseként szervezik a Magyar Napokat. Hangsúlyozta: a templom nemcsak Erdély fontos műemléke, hanem meghatározó szakrális tere is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: a Magyar Napok ideje alatt a Deák Ferenc utcában látható lesz az a panókiállítás is, mely a templom felújítását megelőző állapotokat, valamint magát a felújítási munkálatot is bemutatja, a rendezvénysorozatot követően pedig a fényképek a Szent Mihály-templom látogathatóvá váló tornyában kerülnek elhelyezésre. Újságírói kérdésre válaszolva elhangzott: jelenleg is zajlik a Pákey Lajos tervezte neogótikus templomkerítés felújítása, melyért a tavalyi Kolozsvári Magyar Napok alkalmával gyűjtést is szerveztek, az adakozók jóvoltából pedig a szervezők több mint 12 ezer lejnyi adományt adhattak át a Szent Mihály Plébániának.

Ilyés Szabolcs elmondta: korábban 14 millió euróra becsülték a templomfelújítás költségeit, ám tudták, hogy ennek csak a töredéke áll majd a rendelkezésükre. Az Európai Unió által biztosított forrásokból közel négymillió eurónyi támogatást nyertek el, mely kiegészült a magyar kormány több mint kétmillió eurós hozzájárulásával, a plébánia önrészével, a román kormány és a kolozsvári önkormányzat támogatásával, valamint a beérkezett adományokkal.

Puskás Attila a felújítási munkálatok sarokszámait ismertetve elmondta: 1500 tonna hulladékot szállítottak el, 33 ezer négyzetméternyi állványt építettek fel és 14 ezer négyzetméternyi kőfelületet tisztítottak meg.

Márton Judit emlékeztetett: a templom építői kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a hívők számára többnyire láthatatlan, eldugott helyeken is díszítéseket helyezzenek el, s ez is arról az elhivatott szándékról tesz tanúbizonyságot, melynek eredménye a ma is látható Szent Mihály-templom.

Amennyiben tetszett a cikk, támogasson minket. Megteheti ide kattintva.

Comments

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük