Horváth Anna
Kolozsvár volt alpolgármestere

Horváth Anna
Kolozsvár volt alpolgármestere

 Horváth Anna laudációja

Amikor 2012-ben Horvát Anna elfoglalta Kolozsvár alpolgármesteri tisztségét, a Kolozsvári Magyar Napok elkötelezett és hajthatatlan támogatóra talált, aki nagyban segített a szervezők és az önkormányzat közötti kommunikáció kialakításában és gördülékenyebbé tételében. Az eltelt évek távlatából talán nem tudjuk ennek jelentőségét kellőképpen értékelni, hiszen ma már természetes az, hogy a rendezvényszervezők és az önkormányzat jó kapcsolatot ápol, de nem mindig volt ez olyan magától értetődő dolog, mint ahogy napjainkban. Ekkor még csak második éve, a kezdeti kétkedéseket fokozatosan legyűrve szerveztük meg a kolozsvári magyarok egyre inkább elfogadottabb és várva várt kulturális fesztiválját. Szükség volt a bátorításra – nem csak akkor, hanem a későbbi nehezebb időszakok idején is –, és ezt Horváth Annától mindig megkaptuk.

De nem csak a folyamatos bátorításért jár a Kincses Kolozsvárért-díj Horváth Annának, hiszen ennél sokkal többet tett, főleg, ha kolozsvári általánosságban tekintünk munkásságára. Mindig is szívén viselte a kolozsvári magyarok, beleértve iskoláink, közintézményeink, a civilek és a magyar történelmi egyházak ügyét is. 

Önéletrajzi adatok

Dr. Horváth Anna (leánykori nevén: Nagy Anna) Csíkszeredában született, értelmiségi családban. Bukarestben végezte felsőfokú közgazdaságtudományi tanulmányait. Már az első munkahelye is a romániai magyar közösséghez való erős kötődésére utal, ugyanis a román kormány kötelékében működő Kisebbségvédelmi Hivatalban kapott állást tanácsadóként. Két év után Kolozsvárra költözött, ahol hét évig vezette a Kisebbségvédelmi Hivatal regionális irodáját, miközben megszerezte a jogtudományi oklevelet is. 

2007-től a Romániai Magyar Demokrata Szövetség felkérésére az Európai Integrációs Minisztérium államtitkári tisztségét tölti be. 2007 és 2015 között a Regionális Környezetvédelmi Hatóság igazgatója, emellett az RMDSZ önkormányzatokért felelős főtitkárhelyettesi pozícióját, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöki tisztségét tölti be. A 2012-es önkormányzati választásokat követően Kolozsvár történetének első női alpolgármestere lesz. Ugyancsak ebben a periódusban szerez magiszteri és doktori oklevelet is.

Amennyiben tetszett a cikk, támogasson minket. Megteheti ide kattintva.

Comments

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük