Ma ünnepelte volna 85. szülinapját Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő, író, akire Fodor Sándor anekdótájával emlékezünk.
Fodor Sándor további anekdótái a Kincses Kolozsvár Kalendáriuma 2014-2015-ös kiadványában lapozhatók.
Mi mindent gyűjt Lászlóffy Aladár?
Mindenekelőtt − numizmata. Gyűjti tehát a régi pénzeket (az újakat kevésbé).
A rézmozsarakat és petróleumlámpákat is gyűjti. Hasonlóképpen a bokályokatkancsókat-
tányérokat. Gyűjti a lőporos szarukat (amelyek immár legalább száz éve
nem láttak lőport). A régi fegyvereket, azt hiszem, csupán azért nem gyűjti, mert
az atomfegyver korszakában tilos handzsárt tartani a háznál. Pályatársai kéziratát
is gyűjti. Amíg a Napsugárnál dolgozott, több iratcsomónyi piszkozatot-kézírást
vitt haza diadalmasan, talán abban a hitben, hogy egyszer majd súlyos pénzeket
fizet értük kései utódainak a British Museum. De − nemcsak ezért szeretjük.
Jó huszonöt éve, egy alkalommal vendégszerepelt az Északi Színház. Előadás
után Aladár meghívott magához néhányunkat egy pohár borra, csésze teára. Akkoriban
még egyetlen szobában lakott, és máig sem értem, hogyan fértünk el vagy
tizenketten abban a könyvekkel-ládákkal-fiókokkal telirakott kicsi szobában − de
elfértünk. Beszélgetés közben A. I., egykori évfolyamtársam a Színművészeti Főiskolán
− immár sikeres színésznő − elérzékenyedik. Felém nyújt egy levelet, amelyet
nem tudom, kitől kapott, hogy én azt őrizném meg, mert az őneki fájó emlék,
és attól fél, hogy hirtelen indulatában el találja égetni. Ali meghallja ezt, a papír
után kap, I. nem adja, addig kapkodnak-huzakodnak, amíg a papír meggyullad
egy égő gyertyától. I. riadtan eldobja, s a levél behull egy szekrény mögé. Tyűha,
fölgyullad a ház! Tolnók félre a szekrényt, de nem megy, tele van régi pénzzel,
mivel. Nem mozdul. De fölösleges is, mert elmarad a tűzvész: az égő levél magától
kialszik a szekrény mögött. Amikor sikerült kissé elmozdítanunk a szekrényt, nem
láttunk mögötte − csak sötétet.
Nemsokára szétszéledt a társaság. Egy darabig közös volt az utunk Kányádival.
Együtt ballagtunk.
– Mi lesz ott vajon azzal a levéllel? − kérdem.
– Semmi − legyint Kányádi. − Holnaptól a félig égett leveleket is gyűjti Aladár.
