Itt a tizedik Kincses Kolozsvár Kalendáriuma!

Itt a tizedik Kincses Kolozsvár Kalendáriuma!

Bemutatták a 10. Kincses Kolozsvár Kalendáriumát a 12. Kolozsvári Magyar Napok új programhelyszínén, a Kolozsvári Református Kollégium udvarán. A szerda délelőtti eseményen Száva Enikő televíziós műsorvezető beszélgetett az idei kötet szerzőivel, szerkesztőivel, melyet a KMN-tévé élő közvetítésében is figyelemmel kísérhettek az érdeklődők.

H. Szabó Gyula főszerkesztő az augusztustól júliusig tartó, keresztéves szerkesztésű kalendáriumból az In Memoriam rovatot emelte ki, mely a tavalyi járvánnyal sújtott időszakban elhunyt nagyjainknak állít emléket, többek között Szőcs Géza költőnek, akinek a Költők városa rovatot is szentelték, és a kalendárium szerkesztőbizottsági tagjának, Jakab Mártának, aki még az idei kötet szerkesztésénél is bábáskodott.

A Kolozsvár lakónegyedeit bemutató rovatban idén a Tisztviselőtelep került bemutatásra, melynek történetéről, épületeiről, egykori jeles személyiségeiről, gyermekkori emlékeiről írt a kötetben Nánó Csaba, aki ott született és jelenleg is ott él. Az újságíró elmondta, a városrész máig megőrizte polgári jellegét, s bár a lakók kicserélődtek, az autósforgalom az utcákon megnőtt gyermekkori emlékeihez képest, bizakodásra ad okot, hogy manapság is sok a fiatal és a gyermek a Tisztviselőtelepen.

Gaál György helytörténész a Házsongárd Alapítvány tevékenységének jelentőségét emelte ki a kötetbemutatón, mely Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet vezetésével nagy szerepet vállal, nemcsak a temető nevezetes sírjainak gondozásában, a helyreállításban is, jelenleg pedig a legnagyobb kripták restaurálása folyik. Mint elmondta, az elmúlt évben, a temető történetében is egyedülálló bezárás miatt keveset lehetett tenni, de üdvözölte, hogy idén a munka már teljes gőzzel folytatódhat.

Laczka Áron építészmérnök a Farkas utca átalakítási tervéről írt a Városszépítő rovatban, aki megkereste Macalik Arnold építészt e témában. Elmondása szerint, az építészeti beavatkozások során, nem csupán aszfaltozásról és burkolásról van szó, a szakemberek a hely történetét kívánják a hétköznapok részévé tenni, visszaadni az utca középkori hangulatát, például a templom körüli csendes és nyugodt légkör megteremtésével.

Fazakas Botond a kalendárium műszaki szerkesztését végzi immár tíz éve. Munkájának az olvasók elöl rejtett részleteiről és a kötet létrejövetelében tevékenykedő csapat gördülékeny összedolgozásáról számolt be egy rövid videóanyagban.

Murádin János Kristóf történész kötetben megjelent írásában a 100 éve megalakult kisantantnak nevezett, a trianoni Magyarországot körül záró és elszigetelő csehszlovák-jugoszláv-román regionális államszövetségről értekezett.

Lukács József történész a 150 évvel ezelőtt alapított kolozsvári magyar tannyelvű egyetem keletkezéstörténetét járta körül és mutatta be, kiemelve az intézmény fontosságát a pedagógusképzésben, melyre nagy szükség volt a 19. századi Erdélyben, ahol némely régiókban az analfabéták aránya elérte a 80 százalékot. Az egyetem 1881-ben felvette a Kolozsvári Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem nevet és ettől kezdve, számottevő magyar állami támogatással, minőségi változás indult az intézményben.

Fodor János történész az ellenállás és disszidens fogalmak tisztázásához kívánt hozzájárulni tanulmányában, melyben az 1980-as évekbeli kolozsvári ellenálló szerveződésekről írt, olyan kulturális, művészeti csoportosulásokról, melyek az 1945 után kiépülő államszocializmus keretei szempontjából reális, de leginkább fabrikált ellenségképnek számítottak. Kolozsvári példákat emelt ki, mely tiszteletadás egyben az ismeretlenek felé is, akikről nem tudunk.

A bemutatón Vindis Andrea színművésznő Szőcs Géza verseiből szavalt és tette meghittebbé a költőről való megemlékezést. A felszólalások végén H. Szabó Gyula megköszönte a szerkesztők munkáját, bízva abban, hogy a kötetben jelenlevő lokálpatriotizmusnak kisugárzása van, mely egyfajta erdélyiséget sugall.

A korábbi évekhez hasonlóan, a tizedik kalendáriumban is helyet kaptak hely- és sporttörténeti írások, vers- és gasztronómiai rovat mellett, gyermekeknek szóló oldalak, keresztrejtvény, valamint leírásokat találunk benne Kolozsvár-környéki kirándulóhelyekről is.

A kötet, melyet számos fénykép színesít, 45 lejért vásárolható meg a KMN-boltokban.

Albert Bea

Amennyiben tetszett a cikk, támogasson minket. Megteheti ide kattintva.

Comments

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük